Liverpool vs. Bolton Wanderers – 2010/01/30

Küldve: január 29, 2010
Kategória: Angol Premier Liga, Sportfogadás

Angol Premier Liga
2010/01/30

Liverpool

Liverpool

VS

Bolton Wanderers

Bolton Wanderers

Liga pozició: 5.

Utolsó eredmények: GyőzelemGyőzelemDöntetlenGyőzelemDöntetlen

Liga pozició: 15.

Utolsó eredmények: DöntetlenDöntetlenVereségVereségGyőzelem

Liverpool

Az meglehet, hogy a Liverpool az utolsó 5 mérkőzésén nem kapott ki, de a legutóbbi “Farkasok” elleni döntetlen kérdésesse teszi Rafa Benitez maradását a klubnál. Emellett a 4. helyen álló Tottenham Hotspur csapata újabb előnyre tehetett szert. Mostmár a Liverpool végső célja ebben a szezonban a 4 közé jutás marad, csakhogy a gyakra előforduló hibáknak köszönhetően, ami még a szezon elején gyaloggaloppnak tűnt, mára már egy hegymászással érhet fel.

Gerrard visszatérése a Wolverhampton ellen, nem sikrült jól. Eddig ő volt, aki a hátán vitte a Liverpoolt, most pedig, hogy őszinték legyünk, gyenge teljesítményt nyújtott. Nem sikrült a 3 pont megszerzése kedden, ezért most otthoni környezetben (Anfield Stadion) nagy lesz a nyomás. Hazai környezetben jól játszanak, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy megnyerték az utolsó 3 mérkőzésüket: Wigan Athletic (2-1), Wolverhampton (2-0) és Tottenham (2-0), melyekből az utóbbin volt a Liverpool játéka a legmeggyőzőbb. Ha a Bolton ellen is hasonlóan lépnek pályára, nem lesz gond a 3 pont otthon tartásával.

Bolton Wanderers

Az előző fordulóban megszerezte a Bolton az első Premier Liga győzelmét az új mesterrel, Owen Coyle-al. A siker épp a volt csapata, a Burnley, ellen született. Ez megelőzően az Arsenaltól 2-szer szenvedtek vereséget, a The Reebok Stadionban 0-2-t értek el, míg az Arsenal vendégeként 4-2-re kaptak ki. De elég lesz-e a Burnley elleni siker a Liverpoollal szemben?

Úgy gondoljuk, hogy nem! Lehet az is a probléma, hogy Coyle irányítása alatt a csapat szépen akar játszani, hisz a szúrkolók már régóta igénylik az atraktív focit. A fan-ok már egy ideje arra vágynak, hogy ne egyéniségeket lássanak, hanem szép összjátékot produkáló csapatot, akik tisztességesen vezetik a támadásaikat.

A Bolton utolsó idengenbeli mérkőzését a The Emirates Stadionban az Arsenal ellen vívta. A játék pozitívuma az volt, hogy kevesebb mint 30 perc alatt 2-szer tudtak betalálni a házigazdák hálójába, mindemellett a borzasztó negatívum, hogy elvesztették a mérkőzést 4-2-re, a vendéglátók a második félidőben lefutbalozták őket. Ebben a szezonban csak egy mérkőzést tudtak megúszni kapott gól nélkül, sőt, idegenben ez csak a múlt szezonban (2009/05/02) sikerült.

Fogadási tippünk:

Liverpool – 1.45 Expekt

Most gondolhatod, hogy ez egy rutin-győzelem lesz a Liverpool számára, de sajnos túl sokszor nehezítették már meg a saját dolgukat egy-egy könnyű találkozó alatt, és ez megtörténhet a Bolton Wanderers ellen is. Csakhogy a Liverpool otthon játszik, ahol sikerült az utolsó 3 hazai liga meccset megnyerni-e, és most is hasonlót várunk Rafa-tól és társaitól.

További szórzók:

Liverpool – 1.45 Unibet

Döntetlen – 4.33 Bet365

Bolton Wanderers – 7.80 Tobet

A szórzók utolsó ellenőrzése: 2010/01/29, 16:52

ICRA